A kollaboratív tanulás része annak a szemléletváltásnak, mely az utóbbi évtizedekben a tanítás-tanulás folyamatáról alkotott felfogásokat jellemzi.
Napjainkra átértékelődött a tudás fogalma. Piacgazdasági viszonyok között, a szakmai tudás nem korlátozódhat csupán az adott szakma műveléséhez szükséges ismeretekre.
Számos olyan képességgel kell rendelkeznie a mai kor szakemberének, mint például a kommunikációs készség, az egyéni intelligencia, az alkalmazkodó képesség, kreativitás és empátiakészség.
A közösségben való tanulás, a tudás együttes felépítése, mindezen kompetenciák fejlesztésére tökéletesen alkalmas.
Tapasztalatom szerint, a főiskolásokból, egyetemistákból önszerveződő módon alakult csoportokban bevált gyakorlat a digitális technikák vezérelte együttműködő tanulás, ahol közösek a célok, a motivációk, a felkészültség. Az ilyen módszerrel tanuló hallgatók, lelkesebbek, kitartóbbak, kreatívabbak a tanulásban, képesek éjszakákon át virrasztani azért, hogy teljesítsék a feladatot, (bár az is lehet, hogy ebben komoly szerepe van a határidőnek is).
Ezzel ellentétben a fiatalabb életkorban lévő tanulók esetében merőben más tapasztalatokat szereztem. Főiskolás éveim alatt többször kellett gyakorlatként tanórákat látogatnom általános, és középiskolában. Elmondhatom, hogy 10-12 éves gyerekekkel komoly kihívás a pedagógus számára a csoportos tanulás alkalmazása.
Nyelvtan, és környezetismeret órákat láttam, ahol a négyfős csoportok sorsolás útján szerveződtek. Mindez nem tett jót az eredményességnek. Eltérő tudás, eltérő érdeklődés, lelkesedés, melynek az lett az eredménye, hogy gyorsan kitűntek a vezéregyéniségek, akik mindent tudtak, mindig jelentkeztek, és persze azok is, akik csöndben meghúzódva, nagyokat ásítva az óra végét várták. A pedagógusnak jóval több energiát kellett mozgósítania ahhoz, hogy a feladatot minden diákcsoport elvégezze, mintha egyszerűen a táblánál állva előadás formájában közvetítette volna a tanulók felé.
Még az életkor befolyásoló hatásánál maradva, de a másik véglet, a felnőttek tanulását vizsgálva elmondható, hogy míg az általános és középiskolás tanulóknál a kevés és hiányos ismeret és tanulási tapasztalat lehet gátja a csoportos tanulásnak, addig a felnőttek esetében éppen ennek ellentéte, a már kialakult, és berögződött tanulási szokások és módszerek. Kezdve a digitális technikák világában való útkereséstől, a képernyőről való tanulásig.
Reményeim szerint mi felnőttek elég kitartóak vagyunk ahhoz, hogy ezzel a feladattal is képesek leszünk megbirkózni.
