Néhány évvel ezelőtt a Magyar Televízió „Tudós Show” című műsorában, egy nagyon érdekes beszélgetést hallottam Csermely Péter biokémikus professzorral, aki hálózat kutatással is foglalkozik. Egy izgalmas kutatásról számolt be a 60-as évek végéről abban a témakörben, hogy
„Hogyan találunk jó állást?”
A kutatás két fontos megállapításra világított rá.
Az egyik: a jó állásokat nem szokás meghirdetni, jellemzően „fű alatt” ismerőseink révén szerzünk tudomást róla.
A másik: az igazán izgalmas, jó állások döntő többsége, nem a közeli ismerősöktől kapott tipp alapján kerül a tudomásunkra, hanem egy olyan ember mondja el nekünk, akivel véletlenszerűen találkozunk, akivel korábban nem ismertük egymást.
Ennek oka és magyarázata az, hogy az igazán közeli ismerőseinknek ismerjük a gondolkodását, tehát jellemzően, amit ő tud, azt tudjuk mi is, ellenben egy ismeretlen, új dolgokat tud nekünk mondani, új megközelítésre tud rávilágítani.
Amennyiben a konnektivizmust a hálózatelméletek, pedagógiában való alkalmazásaként fogjuk fel, úgy a hálózatok tulajdonságai jelentősen befolyásolják, és meghatározzák a minőségi tanulás kereteit.
Csermely Péter, gondolatmenete szerint:
„Az egyéni tudásszerveződésben az erős kapcsolatokat a már biztos, érvényes összefüggésrendszerbe helyezett tudáselemek jelentik. Ehhez társulnak azok a gyenge információs kapcsolatok, amelyek esetlegesebbek és nincsenek erős kontextuális kapcsolatrendszerben. Ezek gyengén beágyazott, de sokszínű szempontrendszer körül épülnek ki. Minél több ilyen gyenge információ veszi körül az erős kapcsolattal rendelkező tudást, annál érvényesebbnek fogadjuk azt el.”
A XXI. században megváltoztak és kibővültek a tanulási terek. De hogyan is jutottunk el a most kialakult helyzetig? A korábbi társadalmakban nagyon fontos szerepe volt a családnak, hiszen a szülők a mindennapi tevékenységekbe bevonták a gyerekeket, ezzel biztosították az információk és a tudás átadását.
A modern társadalmakban a tanítás és nevelés feladatát speciális intézmények vették át, a kialakult iskolarendszerben.
Ekkor érkezett el az ideje a különböző reformpedagógiáknak. Elegendő csak néhány olyan módszerre és névre gondolnunk, mint Waldorf, Montessori, Freinet, amelyek egy-egy olyan alternatívát jelentettek, melyek legfontosabb jellemzői az autonómia, problémamegoldó gondolkodás, gyermekközpontúság voltak.
Hiányzott azonban az ötletek megvalósíthatósághoz többek között a technológia háttér, a könnyű hozzáférhetőség, az információtechnika fejlettsége, amely lehetővé tette volna a hálózat alapú tanulást. Az internet elterjedésével lehetővé vált a különböző tanulási tartalmak, szövegek, képek, multimédiás anyagok keresése és hozzáférése.
A konnektivizmus, egy fejlődési folyamat következő állomása, melyet megalapozott az a szemléletváltás, mely a tanításról a tanulásra helyezi a hangsúlyt, és aminek meghatározó állomása a konstruktivizmus tanuláselmélete, mely szerint a tanulás során nem az történik, hogy elménket, mint üres papírlapot teleírja a tapasztalat, sokkal inkább meglévő sémáink határozzák meg, hogy egyáltalán milyen információkat veszünk fel, és azokból milyen belső modelleket építünk. Ezek a belső modellek tehát nem passzív lenyomatai a külvilágnak, hanem személyes konstrukciók.
Ezekből a személyes konstrukciókból építkezhet a kollaboratív tanulásszervezés, egy adott probléma megoldására irányuló tudásépítő folyamat, amelynek során a résztvevők a probléma megoldásával összefüggő elméleteiket megosztják egymással és egyeztetik azokat. A kollaboráció tehát egy olyan szinkrón tevékenység, amely egy adott problémára vonatkozó közös elgondolás kialakítására és fenntartására irányul.
A kollaboratív tanulás lényegét tehát nem csupán az adja, hogy az egyéni tanulás folyamatát segíti a tanulóközösségben történő együttműködés, hanem maga a kollaboratív tudásépítés, amelynek eredményeként a csoport és az egyén által birtokolt közös tudás létrejön.
A konnektivizmust a digitális korszak tanuláselméletének is szokták nevezni, s bár a kollaboratív tanulásszervezésnek is alapvető feltétele a számítógép, itt csoportok alakulnak, a tagok kölcsönösen részt vesznek a munkában, kialakul egyfajta munkamegosztás, a tanulási folyamatok egymással szorosan összefüggő rétegekre osztódnak, míg a konnektivizmus legfőbb Jellemzői között említhetjük, hogy a tanulás és a tudás a vélemények különbözőségében rejlik.
A digitális korszak új tanulótípust hozott létre, ők a” digitális bennszülöttek”akikre alapvetően az jellemző, hogy a gyors információszerzést támogatják, és az internet korszakában számukra ez egyértelmű információs tér.
A legnagyobb kihívás elé megint csak a mai középkorosztály néz, felzárkózni, nyomon követni ezt a hihetetlenül gyors változást akkor, mikor hiányzik a készség szintű alkalmazás. Belátható tehát, hogy a valóban korszerű, a XXI. század követelményeihez igazodó tanulási módszerek hatékony alkalmazása nagymértékben életkorfüggő.