HTML

digitális villámlátogató

Friss topikok

  • Gelse: Rokon lélekre találtam! Akár én is írhattam volna a bejegyzést néhol módosítva,engem a fiam és lán... (2012.11.02. 21:44) Netgeneráció

Címkék

A konstruktivizmustól a konnektivizmusig

2013.01.01. 18:25 papajcsik

Néhány évvel ezelőtt a Magyar Televízió „Tudós Show” című műsorában, egy nagyon érdekes beszélgetést hallottam Csermely Péter biokémikus professzorral, aki hálózat kutatással is foglalkozik. Egy izgalmas kutatásról számolt be a 60-as évek végéről abban a témakörben, hogy

 „Hogyan találunk jó állást?”

A kutatás két fontos megállapításra világított rá.

 Az egyik: a jó állásokat nem szokás meghirdetni, jellemzően „fű alatt” ismerőseink révén szerzünk tudomást róla.

 A másik: az igazán izgalmas, jó állások döntő többsége, nem a közeli ismerősöktől kapott tipp alapján kerül a tudomásunkra, hanem egy olyan ember mondja el nekünk, akivel véletlenszerűen találkozunk, akivel korábban nem ismertük egymást.

Ennek oka és magyarázata az, hogy az igazán közeli ismerőseinknek ismerjük a gondolkodását, tehát jellemzően, amit ő tud, azt tudjuk mi is, ellenben egy ismeretlen, új dolgokat tud nekünk mondani, új megközelítésre tud rávilágítani.  

Amennyiben a konnektivizmust a hálózatelméletek, pedagógiában való alkalmazásaként fogjuk fel, úgy a hálózatok tulajdonságai jelentősen befolyásolják, és meghatározzák a minőségi tanulás kereteit.

 

Csermely Péter, gondolatmenete szerint:

 

„Az egyéni tudásszerveződésben az erős kapcsolatokat a már biztos, érvényes összefüggésrendszerbe helyezett tudáselemek jelentik. Ehhez társulnak azok a gyenge információs kapcsolatok, amelyek esetlegesebbek és nincsenek erős kontextuális kapcsolatrendszerben. Ezek gyengén beágyazott, de sokszínű szempontrendszer körül épülnek ki. Minél több ilyen gyenge információ veszi körül az erős kapcsolattal rendelkező tudást, annál érvényesebbnek fogadjuk azt el.”

A XXI. században megváltoztak és kibővültek a tanulási terek. De hogyan is jutottunk el a most kialakult helyzetig? A korábbi társadalmakban nagyon fontos szerepe volt a családnak, hiszen a szülők a mindennapi tevékenységekbe bevonták a gyerekeket, ezzel biztosították az információk és a tudás átadását.

A modern társadalmakban a tanítás és nevelés feladatát speciális intézmények vették át, a kialakult iskolarendszerben.

Ekkor érkezett el az ideje a különböző reformpedagógiáknak. Elegendő csak néhány olyan módszerre és névre gondolnunk, mint Waldorf, Montessori, Freinet, amelyek egy-egy olyan alternatívát jelentettek, melyek legfontosabb jellemzői az autonómia, problémamegoldó gondolkodás, gyermekközpontúság voltak.

Hiányzott azonban az ötletek megvalósíthatósághoz többek között a technológia háttér, a könnyű hozzáférhetőség, az információtechnika fejlettsége, amely lehetővé tette volna a hálózat alapú tanulást. Az internet elterjedésével lehetővé vált a különböző tanulási tartalmak, szövegek, képek, multimédiás anyagok keresése és hozzáférése.

A konnektivizmus, egy fejlődési folyamat következő állomása, melyet megalapozott az a szemléletváltás, mely a tanításról a tanulásra helyezi a hangsúlyt, és aminek meghatározó állomása a konstruktivizmus tanuláselmélete, mely szerint a tanulás során nem az történik, hogy elménket, mint üres papírlapot teleírja a tapasztalat, sokkal inkább meglévő sémáink határozzák meg, hogy egyáltalán milyen információkat veszünk fel, és azokból milyen belső modelleket építünk. Ezek a belső modellek tehát nem passzív lenyomatai a külvilágnak, hanem személyes konstrukciók.

Ezekből a személyes konstrukciókból építkezhet a kollaboratív tanulásszervezés, egy adott probléma megoldására irányuló tudásépítő folyamat, amelynek során a résztvevők a probléma megoldásával összefüggő elméleteiket megosztják egymással és egyeztetik azokat. A kollaboráció tehát egy olyan szinkrón tevékenység, amely egy adott problémára vonatkozó közös elgondolás kialakítására és fenntartására irányul.

A kollaboratív tanulás lényegét tehát nem csupán az adja, hogy az egyéni tanulás folyamatát segíti a tanulóközösségben történő együttműködés, hanem maga a kollaboratív tudásépítés, amelynek eredményeként a csoport és az egyén által birtokolt közös tudás létrejön.

A konnektivizmust a digitális korszak tanuláselméletének is szokták nevezni, s bár a kollaboratív tanulásszervezésnek is alapvető feltétele a számítógép, itt csoportok alakulnak, a tagok kölcsönösen részt vesznek a munkában, kialakul egyfajta munkamegosztás, a tanulási folyamatok egymással szorosan összefüggő rétegekre osztódnak, míg a konnektivizmus legfőbb Jellemzői között említhetjük, hogy a tanulás és a tudás a vélemények különbözőségében rejlik.

A digitális korszak új tanulótípust hozott létre, ők a” digitális bennszülöttek”akikre alapvetően az jellemző, hogy a gyors információszerzést támogatják, és az internet korszakában számukra ez egyértelmű információs tér.

A legnagyobb kihívás elé megint csak a mai középkorosztály néz, felzárkózni, nyomon követni ezt a hihetetlenül gyors változást akkor, mikor hiányzik a készség szintű alkalmazás. Belátható tehát, hogy a valóban korszerű, a XXI. század követelményeihez igazodó tanulási módszerek hatékony alkalmazása nagymértékben életkorfüggő.

 

Szólj hozzá!

Csoportban tanulok

2012.11.07. 13:45 papajcsik

A kollaboratív tanulás része annak a szemléletváltásnak, mely az utóbbi évtizedekben a tanítás-tanulás folyamatáról alkotott felfogásokat jellemzi.

Napjainkra átértékelődött a tudás fogalma. Piacgazdasági viszonyok között, a szakmai tudás nem korlátozódhat csupán az adott szakma műveléséhez szükséges ismeretekre.

Számos olyan képességgel kell rendelkeznie a mai kor szakemberének, mint például a kommunikációs készség, az egyéni intelligencia, az alkalmazkodó képesség, kreativitás és empátiakészség.

A közösségben való tanulás, a tudás együttes felépítése, mindezen kompetenciák fejlesztésére tökéletesen alkalmas.

Tapasztalatom szerint, a főiskolásokból, egyetemistákból önszerveződő módon alakult csoportokban bevált gyakorlat a digitális technikák vezérelte együttműködő tanulás, ahol közösek a célok, a motivációk, a felkészültség. Az ilyen módszerrel tanuló hallgatók, lelkesebbek, kitartóbbak, kreatívabbak a tanulásban, képesek éjszakákon át virrasztani azért, hogy teljesítsék a feladatot, (bár az is lehet, hogy ebben komoly szerepe van a határidőnek is).

Ezzel ellentétben a fiatalabb életkorban lévő tanulók esetében merőben más tapasztalatokat szereztem. Főiskolás éveim alatt többször kellett gyakorlatként tanórákat látogatnom általános, és középiskolában. Elmondhatom, hogy 10-12 éves gyerekekkel komoly kihívás a pedagógus számára a csoportos tanulás alkalmazása.

Nyelvtan, és környezetismeret órákat láttam, ahol a négyfős csoportok sorsolás útján szerveződtek. Mindez nem tett jót az eredményességnek. Eltérő tudás, eltérő érdeklődés, lelkesedés, melynek az lett az eredménye, hogy gyorsan kitűntek a vezéregyéniségek, akik mindent tudtak, mindig jelentkeztek, és persze azok is, akik csöndben meghúzódva, nagyokat ásítva az óra végét várták. A pedagógusnak jóval több energiát kellett mozgósítania ahhoz, hogy a feladatot minden diákcsoport elvégezze, mintha egyszerűen a táblánál állva előadás formájában közvetítette volna a tanulók felé.

Még az életkor befolyásoló hatásánál maradva, de a másik véglet, a felnőttek tanulását vizsgálva elmondható, hogy míg az általános és középiskolás tanulóknál a kevés és hiányos ismeret és tanulási tapasztalat lehet gátja a csoportos tanulásnak, addig a felnőttek esetében éppen ennek ellentéte, a már kialakult, és berögződött tanulási szokások és módszerek. Kezdve a digitális technikák világában való útkereséstől, a képernyőről való tanulásig.

Reményeim szerint mi felnőttek elég kitartóak vagyunk ahhoz, hogy ezzel a feladattal is képesek leszünk megbirkózni.

Szólj hozzá!

Netgeneráció

2012.10.29. 17:37 papajcsik

A digitális generációról szóló tanulmányokban olvasottak alapján igazolódni látszik számomra mindaz, amit szűkebb családi környezetemben tapasztaltam.

Fiaim (20 és 24 évesek) már ahhoz a generációhoz tartoznak, akik életében folyamatosan jelen van a számítógép, bár ők nem tartják magukat digitális bennszülötteknek. Állításuk szerint a náluk fiatalabbak már előttük járnak.

Jómagam 25 éven keresztül a munkaasztal mellett dolgoztam kézművesként, megrendelésre készítettem ékszereket, ahol a személyes kontaktus volt a kapcsolattartás elsődleges eszköze, csak az utóbbi néhány évben, jelenlegi munkám és felsőfokú tanulmányaim révén kerültem abba a helyzetbe, hogy használnom kell a digitális technikákat. Mindazt, amit ezzel kapcsolatban sikerült elsajátítanom, a fiaimtól tanultam meg, és tanulom folyamatosan.

Közös tanulásaink során, türelmet, kitartást, elszántságot tapasztalok részükről irányomba, mely tovább erősíti a velük kialakult kiegyensúlyozott jó kapcsolatomat.

Egy másik, számomra érdekes gondolatot szeretnék kiragadni, Sántha Ágnes: Felcseperedett netgeneráció. Fiatalok a munkaerő-piacon c. tanulmányából.

Don Tapscott, a netgeneráció teoretikusa így fogalmaz: „Az új generáció rendkívül kíváncsi, bízik önmagában, kötözködő, okos fókuszáló, alkalmazkodó, nagy az önbizalma és globális irányultságú.”

Valóban azt tapasztalhatjuk, hogy ezek a fiatal felnőttek rendelkeznek annyi önbizalommal, elszántsággal, hogy friss diplomával a kezükben egy idegen országban keressék egyéni boldogulásuk lehetőségeit, és sokan közülük elég vállalkozó szelleműek ahhoz, hogy meg is találják, mert kitartóak, tudnak alkalmazkodni, és el tudják adni magukat a munkaerő-piacon.

Véleményem szerint van azért egy nagyon fontos szempont, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni.

Annak ellenére, hogy napjainkban soha nem látott mértékben válik a fiatal nemzedék az idősebbek tanítójává, nem csökken az elődök, szülők, nagyszülők birtokában lévő értékek közvetítésének fontossága sem! Az általuk tanítható tudás alapja az élet, és munkatapasztalat, amelynek hiányában gyermekeink nem válhatnak kiegyensúlyozott elégedett felnőttekké.

2 komment

süti beállítások módosítása